Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A tárca közleménye szerint a kormány által elfogadott Nemzeti Vidékstratégia lényegi eleme a helyi adottságokat figyelembe vevő termelés ösztönzése, melynek szerves része a háztáji gazdaságok felélesztése is.
Indul a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) háztáji programja. A tárca közleménye szerint a kormány által elfogadott Nemzeti Vidékstratégia (NVS) lényegi eleme a helyi adottságokat figyelembe vevő termelés ösztönzése, melynek szerves része a háztáji gazdaságok felélesztése is. Ennek elindításához kormányzati közreműködés szükséges.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán beszélt a háztáji gazdálkodás újraindításáról, miután a szaktárca vezetése egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ügyvezető elnökségével.
A „klasszikus” háztáji gazdálkodást az jellemezte, hogy a termelők nemcsak saját magukat látták el, hanem először belföldi, majd később exportárualapot is előállítottak. Ennek az egykor eredményes együttműködési formának a mai viszonyokhoz adaptált kialakítása, újjáteremtése a cél – írja a közlemény.
A Vidékfejlesztési Minisztérium háztáji programjának hatékony működése és működtetése szerepet játszhat a vidék gazdaságélénkítésében. A piacra juttatott árufelesleg értékesítése, feldolgozása ugyanis új beruházási igényeket és így új munkahelyeket teremthet, fejlesztve a feldolgozóipart. Hozzájárulhat továbbá a lakosság életszínvonalának emeléséhez, a vidék népességeltartó és -megtartó képességének javításához. A program a vidék összefogására, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az önkormányzatok koordinatív együttműködésére épít – olvasható a közleményben.